A csendes éjszakai műszak után
Posted: Sat Apr 18, 2026 4:07 am
Már majdnem fél éve dolgozom éjszakai műszakban egy benzinkúton. Tudod, milyen az? Este tíztől reggel hatig, négy-öt autó egész éjszaka, a többi időben meg ülsz és bámulod a kamerákat. Néha bekapcsolod a rádiót, néha megiszol egy kávét. De a legtöbb időben csak vagy, és várod, hogy vége legyen.
A múlt héten szerdán különösen lassú volt az éjszaka. Az eső verte az ablakot, a szél fújta a reklámtáblákat. Már a falat bámultam unalmamban, amikor eszembe jutott valami. Egy srác, aki néha bejár reggelente egy energiaitalért, mesélte egyszer, hogy ő ilyen unalmas éjszakákon szokott bejelentkezni egy oldalra. Nem reklámozta, csak mondta, hogy "ha unatkozol, próbáld ki".
Nem volt jobb ötletem. Elővettem a telefonomat, beírtam a keresőbe, és rákattintottam az első találatra. Aztán jött a szokásos: felhasználónév, jelszó. Nem volt még regisztrációm, de az pár perc volt. A lényeg, hogy aztán megnyomtam a vavada bejelentkezés gombot, és bent voltam.
Az első érzés: tiszta, átlátható, nem tolja az arcodba a sok hülyeséget. Nem kell percekig keresgélni, hogy mit akarsz játszani. Minden ott van, ahol lennie kell. Feltöltöttem egy ezrest – annyit, amennyit rá tudtam szánni anélkül, hogy a hétvégi bevásárlás kárára menne.
A benzinkúton amúgy sincs más dolgom éjszaka. A kávéfőzőt negyedóránként takarítom, a polcokat átrendezem, de a többi időben csak várok. A vavada bejelentkezés egy kis színt hozott ebbe a szürkeségbe. Nem nagy izgalmakat, de pont annyit, hogy ne aludjak be a székben.
Az első órában semmi extra nem történt. Pörgettem, néztem, ahogy a számok mennek fel-le. Volt egy pillanat, amikor majdnem dupláztam, de aztán visszaestem. Aztán egyszer csak – nem tudom, mi történt – beindult valami. Nem nagy jackpot, nem villogó lámpák. Csak egy kisebb nyeremény, aztán egy másik, aztán egy harmadik. Egy óra alatt ott tartottam, hogy a számlámon volt vagy negyvenhétezer forint.
Nem hülyéskedek. Tudom, hogy ez nem egy nagy összeg. De amikor az ember éjszakai műszakban, egy benzinkúton ülve, a hidegben, a semmiből látja, hogy a nullából lett negyvenhétezer – az igenis jó érzés. Kifizettem a felét. A másik felét bent hagytam, mert – mondom – miért ne? Úgyse vettem volna belőle semmi okosat.
Másnap reggel, amikor hazamentem, nem feküdtem le azonnal aludni. Beültem a konyhába, főztem egy kávét, és végiggondoltam, mi történt. Nem éreztem semmi függőséget, semmi kényszert. Inkább olyan volt, mintha egy ismeretlen jólét sodort volna el egy éjszakára. Aztán amikor elmúlt, maradt belőle valami.
A következő napokban is bejelentkeztam. Nem minden éjjel, csak amikor tényleg halálosan unalmas volt a műszak. A vavada bejelentkezés olyan lett, mint egy kis szokás. Beírom a jelszót, pörgetek egy órát, aztán vagy nyerek, vagy nem. A legtöbbször nem. De amikor igen, az mindig megdobogtatta a szívem.
Aztán jött a szombati éjszaka. Tudtam, hogy ez más lesz, mert hétvégén mindig több a vendég. De éjfél után lecsendesedett minden. Bejelentkeztem. A számlámon volt az előző nyeremény maradéka, vagy tizenkétezer. Nem sokat vártam tőle. De valamiért aznap este minden összejött.
Nem azonnal. Az első félórában majdnem elvesztettem az egészet. Már a nullánál jártam, amikor az utolsó pár száz forintból bejött egy sorozat. Aztán egy másik. Aztán egyszer csak ott álltam százharminckétezer forintnál. Nem hiszed el, ugye? Én sem hittem el. De ott volt a képernyőn. Kifizettem. Mindet. Akkor éjjel, a benzinkúton, a félhomályban, ahol csak a hűtőpultok zúgnak.
Azóta eltelt két hét. A pénz egy részéből kifizettem a gyerekem iskolai táborát, amit már két hónapja halogattam. A másik részét félretettem egy új hűtőre, mert a régi megint csöpög. És tudod, mit érzek? Semmi különöset. Nem vagyok gazdag, nem változott meg az életem. De van egy nyugalom. Az a fajta nyugalom, amikor tudod, hogy ha holnap elromlik a mosógép, nem kell kölcsönkérned senkitől.
Ma is itt ülök a benzinkúton. Este van, esik az eső, a kávéfőző mellett ülök, és írom ezt neked. Nem minden éjszaka hoz nyereményt. A legtöbb nem. De a vavada bejelentkezés gomb ott van a telefonomban, és néha, amikor úgy érzem, hogy egy kis szerencsére van szükségem, rányomok. Nem a pénz miatt. Hanem mert az a pár perc izgalom segít átvészelni a hosszú, álmos órákat.
A kollégám, aki reggel átveszi a műszakot, mindig kérdezi: "Volt valami éjjel?" "Volt" – mondom néha mosolyogva. Ő nem tudja, mire gondolok. De nekem elég, hogy én tudom.
A múlt héten szerdán különösen lassú volt az éjszaka. Az eső verte az ablakot, a szél fújta a reklámtáblákat. Már a falat bámultam unalmamban, amikor eszembe jutott valami. Egy srác, aki néha bejár reggelente egy energiaitalért, mesélte egyszer, hogy ő ilyen unalmas éjszakákon szokott bejelentkezni egy oldalra. Nem reklámozta, csak mondta, hogy "ha unatkozol, próbáld ki".
Nem volt jobb ötletem. Elővettem a telefonomat, beírtam a keresőbe, és rákattintottam az első találatra. Aztán jött a szokásos: felhasználónév, jelszó. Nem volt még regisztrációm, de az pár perc volt. A lényeg, hogy aztán megnyomtam a vavada bejelentkezés gombot, és bent voltam.
Az első érzés: tiszta, átlátható, nem tolja az arcodba a sok hülyeséget. Nem kell percekig keresgélni, hogy mit akarsz játszani. Minden ott van, ahol lennie kell. Feltöltöttem egy ezrest – annyit, amennyit rá tudtam szánni anélkül, hogy a hétvégi bevásárlás kárára menne.
A benzinkúton amúgy sincs más dolgom éjszaka. A kávéfőzőt negyedóránként takarítom, a polcokat átrendezem, de a többi időben csak várok. A vavada bejelentkezés egy kis színt hozott ebbe a szürkeségbe. Nem nagy izgalmakat, de pont annyit, hogy ne aludjak be a székben.
Az első órában semmi extra nem történt. Pörgettem, néztem, ahogy a számok mennek fel-le. Volt egy pillanat, amikor majdnem dupláztam, de aztán visszaestem. Aztán egyszer csak – nem tudom, mi történt – beindult valami. Nem nagy jackpot, nem villogó lámpák. Csak egy kisebb nyeremény, aztán egy másik, aztán egy harmadik. Egy óra alatt ott tartottam, hogy a számlámon volt vagy negyvenhétezer forint.
Nem hülyéskedek. Tudom, hogy ez nem egy nagy összeg. De amikor az ember éjszakai műszakban, egy benzinkúton ülve, a hidegben, a semmiből látja, hogy a nullából lett negyvenhétezer – az igenis jó érzés. Kifizettem a felét. A másik felét bent hagytam, mert – mondom – miért ne? Úgyse vettem volna belőle semmi okosat.
Másnap reggel, amikor hazamentem, nem feküdtem le azonnal aludni. Beültem a konyhába, főztem egy kávét, és végiggondoltam, mi történt. Nem éreztem semmi függőséget, semmi kényszert. Inkább olyan volt, mintha egy ismeretlen jólét sodort volna el egy éjszakára. Aztán amikor elmúlt, maradt belőle valami.
A következő napokban is bejelentkeztam. Nem minden éjjel, csak amikor tényleg halálosan unalmas volt a műszak. A vavada bejelentkezés olyan lett, mint egy kis szokás. Beírom a jelszót, pörgetek egy órát, aztán vagy nyerek, vagy nem. A legtöbbször nem. De amikor igen, az mindig megdobogtatta a szívem.
Aztán jött a szombati éjszaka. Tudtam, hogy ez más lesz, mert hétvégén mindig több a vendég. De éjfél után lecsendesedett minden. Bejelentkeztem. A számlámon volt az előző nyeremény maradéka, vagy tizenkétezer. Nem sokat vártam tőle. De valamiért aznap este minden összejött.
Nem azonnal. Az első félórában majdnem elvesztettem az egészet. Már a nullánál jártam, amikor az utolsó pár száz forintból bejött egy sorozat. Aztán egy másik. Aztán egyszer csak ott álltam százharminckétezer forintnál. Nem hiszed el, ugye? Én sem hittem el. De ott volt a képernyőn. Kifizettem. Mindet. Akkor éjjel, a benzinkúton, a félhomályban, ahol csak a hűtőpultok zúgnak.
Azóta eltelt két hét. A pénz egy részéből kifizettem a gyerekem iskolai táborát, amit már két hónapja halogattam. A másik részét félretettem egy új hűtőre, mert a régi megint csöpög. És tudod, mit érzek? Semmi különöset. Nem vagyok gazdag, nem változott meg az életem. De van egy nyugalom. Az a fajta nyugalom, amikor tudod, hogy ha holnap elromlik a mosógép, nem kell kölcsönkérned senkitől.
Ma is itt ülök a benzinkúton. Este van, esik az eső, a kávéfőző mellett ülök, és írom ezt neked. Nem minden éjszaka hoz nyereményt. A legtöbb nem. De a vavada bejelentkezés gomb ott van a telefonomban, és néha, amikor úgy érzem, hogy egy kis szerencsére van szükségem, rányomok. Nem a pénz miatt. Hanem mert az a pár perc izgalom segít átvészelni a hosszú, álmos órákat.
A kollégám, aki reggel átveszi a műszakot, mindig kérdezi: "Volt valami éjjel?" "Volt" – mondom néha mosolyogva. Ő nem tudja, mire gondolok. De nekem elég, hogy én tudom.